0%

Squell


dj

Squell (Ötvös Krisztián)

1981 májusában születtem Miskolcon.
A zenéhez való erős vonzalmam egész fiatal koromban kezdődött még a kazettás korszakban.
Ekkor még csak füleltem/figyeltem az akkoriban futó zenéket, később elkezdtem begyűjteni őket és egyben zenefanatikussá is váltam.
Az idő múlásával ahogy változtak a zenék és jöttek a modernebbnél modernebb hangzások,
úgy éreztem kezdenem kell valamit ezzel az egésszel, át akartam adni az embereknek valamit a zenei világomból, szórakoztatni akartam.
2006-ban vettem meg első lejátszóimat és keverőpultomat majd erősen ráfeküdtem a zenék keverésére.
Akkoriban még a populárisabb house zenék világában kalandoztam, 2007-ben viszont teljesen más irányt vettem,
elvarázsolt az underground vonal és azóta sem enged.
Legfőbb és legszeretettebb vonalaim a Melodic House, Afro House és az Indie Dance.
2008-ban kaptam először lehetőséget a Voice of Land jóvoltából, hogy átadhassam a megálmodott zenei világomat a közönségnek.
Majd a csapat tagja lettem és számos rendezvényen/partyn/fesztiválon szórakoztattuk a nagyérdeműt Miskolcon és környékén.
(Lake Party – Hejőkeresztúr, Gate Corner – Miskolc, Kettes Klub – Miskolc)
Később kedves barátommal Green-el dolgoztunk együtt, az Audio Universe néven megalakult formációban.
Saját műsorunk volt Budapesten a Prime FM-nél heti rendszerességgel, de megfordultunk egy-egy szett erejéig a Just Music FM-nél is.
Ezek után meghívásokat kaptunk nagyobb klubokba/szórakozóhelyekre is mint Pl. az Akropolis – Kazincbarcika, Camelot – Tiszaújváros, Rockwell Klub – Miskolc.
Dolgoztam együtt a Karma Team-el,
a számomra nagyon becses Nextapes csapattal akiktől már jópárszor kaptam meghívást a miskolci Helynekem Klubba és a Factory Festival-ra,
és a Strange Sounds Team-el is.
2016 októberében elindítottam egy underground elektronikus zenei podcast-et Sounds Between Us néven ami azóta is él és fejlődik,
havi rendszerességgel érkeznek a finom csemegék a környéken élő és külföldi DJ/Producerektől is.
2018-ban meghívást kaptam a Rezidencia stúdiójába egy szett erejéig,
ezt még követte pár megmozdulás ahol jobban össze ismerkedtem a srácokkal és 2019-ben lehetőséget kaptam csatlakozni a (amiért nagyon hálás vagyok a fiúknak)
csapathoz amivel éltem is.
Eddigi pályafutásom során olyan nevekkel zenélhettem egy rendezvényen mint Peter Makto, Gabor Kraft, Chriss Ronson, Budai, Jay Lumen, Shizuka, Szeifert.
A szettjeimet mindig próbálom az éppen aktuális legmodernebb hangzás köré építeni, változni és nem leragadni, fejlődni a zenével.
Természetesen a saját világomon belül és mindezt olyan formában átadni, hogy az megfeleljen a megcélzott közönségnek.

Oldalaim:


https://www.facebook.com/squellofficial/

Vissza

Play Cover Track Title
Track Authors