Hírek

MÁV: jelentősen változik a menetrend a miskolci fővonalon szeptember 2-ától

today2024-08-23 122 82 3

Háttér
share close

MÁV: jelentősen változik a menetrend a miskolci fővonalon szeptember 2-ától

 
A MÁV szeptember 2-ától két ütemben felújítja a vasúti pályát a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti mintegy 27 kilométer hosszú szakaszon, emiatt december 4-ig jelentősen változik a menetrend a Budapest-Miskolc fővonalon – tájékoztatta a vasúttársaság szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint szeptember 2-ától október 18-ig Miskolc-Rendező pályaudvar és Nyékládháza, valamint Nyékládháza és Emőd között újítják fel a bal vágányt, valamint éjszakánként Miskolc és Nyékládháza között a másik vágányon is végeznek munkálatokat. Az október 19. és december 4. közötti időszakban Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Emőd között nap közben a bal vágányon dolgoznak a munkagépek, éjszakánként pedig a jobb vágányon is felújítást végeznek.

A nappali időszakban a munkavégzéssel érintett részek mellett csak sebességkorlátozással mehetnek a vonatok. Csak egy vágányon, és több szakaszon sebességkorlátozás mellett járnak majd a vonatok, így óránként és irányonként napközben csak egy-egy vonat közlekedése oldható meg. Ez jelentős menetrendi módosítással jár, az utasoknak hosszabb menetidőre kell számítaniuk a több mint háromhónapos vágányzár ideje alatt – közölte a MÁV.

Mindkét vágányzári időszak első négy hetében éjszakánként 5 órán keresztül szünetel a forgalom, emiatt a tervek szerint néhány éjszakai vonat helyett pótlóbusz jár majd. A menetrend egyeztetése és véglegesítése még folyamatban van – jelezték a közleményben.

Forrás mti.hu / gká \ bBB \ gjé kép: internet&illusztráció: futas.net

 

Written by: admin

Rate it
WHO WE ARE
WHO WE ARE

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

DOWNLOAD APP

SPONSORED BY
0%