Hírek

Letartóztatták a feleségét elgázoló miskolci férfit

today2024-09-09 217 71 3

Háttér
share close

Letartóztatták a feleségét elgázoló miskolci férfit

 
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki elgázolta feleségét, majd őt megöléssel fenyegette.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2024. augusztus 11-én a hajnali órákban Miskolcon közlekedett személygépjárművével, amikor észlelte az úttest bal odalán vele szemben gyalogosan közlekedő feleségét, akivel haragos viszonyban állnak. Ekkor a gyanúsított megfordult és a sértett után indult, majd – az autót szándékosan a nő felé kormányozva – annak jobb első részével elsodorta őt. A sértett az úttestre zuhant, majd a gyanúsított kiszállt a járműből, a sértetthez lépett és több alkalommal testszerte megütötte.

A sértett a gyanúsított ezen cselekménye következtében 8 napon túl gyógyuló, töréses sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított fentieken túlmenően 2024. szeptember 5-én a reggeli órákban a sértett miskolci ingatlanának zárt kerítésén beugrott, majd a bejárati ajtót berúgva bejutott a házba, ahol az alvó feleségét egy pohár vízzel lelocsolta, majd fojtogatni kezdte, miközben azt kiabálta, hogy „Meghalsz, megöllek!”

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettének megállapítására. A nyomozás kezdeti stádiumban van, ennek során kell arról dönteni, hogy a terhelt augusztus 11-i cselekménye milyen további bűncselekmény megállapítására lehet alkalmas.

Az eljárás tárgyává tett kapcsolati erőszak bűntettére a Btk. 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli. Amennyiben a gyanúsítottat további bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsítják, a vele szemben kiszabható büntetési tételkeret felső határa tovább emelkedik. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére róható bűncselekmény jellegére, tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére, valamint személyi és vagyoni körülményeire tekintettel a terhelt szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani. Nem zárható ki továbbá, hogy különösen a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené, meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint esetében a bűnismétlés veszélye is reálisan fennáll.

A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges.

Forrás: Miskolci Törvényszék Kép: internet&illusztráció

 

Written by: admin

Rate it
WHO WE ARE
WHO WE ARE

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

DOWNLOAD APP

SPONSORED BY
0%