Hírek

Nem úszhatja meg a Strabag – több száz milliárdos beruházás került veszélybe a cég miatt

today2025-03-05 267 71 3

Háttér
share close

Nem úszhatja meg a Strabag – több száz milliárdos beruházás került veszélybe a cég miatt

 
A Strabagnak 5 milliárd forintból kell kijavítania az M30-as autópályát. A kivitelezőnek felelőséget kell vállalnia, a magyar állam a szankcióktól a munkálatok befejezése után sem fog eltekinteni.

Az M30-as autópálya miskolci szakaszát műszaki hiba miatt lezárták, a garanciális javítást a kivitelező Strabag végzi 5 milliárd forintból – írta az építési és közlekedési minisztérium a Facebook-oldalán kedden.

„354 milliárd forintot költöttünk mindezidáig közösen ennek az útnak az építésére,”

ez az összeg került most a kivitelező hazárdjátékának a tárgyává” – fogalmazott Ágh Péter a minisztérium államtitkára egy képviselői kérdésre reagálva.

A Facebookra feltöltött videóban a politikus hozzátette, hogy „ezért is nagyon bosszantó az, hogy ennek az útnak a megépítése után (…) Miskolc felől megcsúszott az út, ami jelentősen megnehezíti a helyiek közlekedését”.

„A kivitelező Strabag többet akart keresni,”

ennek a következményeit a borsodiak és a szikszóiak szenvedik meg” – mondta az államtitkár.

Hozzátette, hogy a cég nem oldhatja meg olcsóbb és veszélyesebb megoldással az útszakasz kijavítását, ezért a munkálatok a Műszaki Egyetem javaslatai alapján folytatódnak, és október 31-ig befejeződnek.

„A kivitelezőnek felelőséget kell vállalni, a szükséges szankcióktól a munkálatok befejezése után sem fogunk eltekinteni”

– mondta Ágh Péter, aki hozzátette, hogy a minisztérium vizsgálja, hogy a helyieknek milyen fajta kompenzációra lenne lehetősége és ezt technikailag hogyan lehet kivitelezni.

Az ügy előzményeiről a Világgazdaság többször írt. Még 2021-ben 180 milliárd forintos költségvetéssel adták át az M30-as autópálya Miskolc feletti, Kassa és a szlovák határ felé vezető 57 kilométeres szakaszát.

Miskolc és Szikszó között azonban az autópálya egyik szakaszát már két és fél évvel az átadása után, 2024. február végén le kellett zárni, mert az út egy 150 méteres szakaszon megcsúszott. Azóta, csaknem egy éve kizárólag terelőutakon lehet közlekedni ezen a szakaszon, ami a környező településeknek is komoly terhelést jelent.

Lázár János építési és közlekedési miniszter korábban úgy fogalmazott, hogy amíg ő a miniszter, és az osztrák cég nem végzi el a hibának a rendezését, semmilyen szerződést nem ír alá, sőt

megtiltja a kivitelezőknek, hogy alvállalkozóként a munkáját igénybe vegyék.

Fotó: Facebook / Építési és Közlekedési Minisztérium

Forrás: Világgazdaság
 

Written by: admin

Rate it
WHO WE ARE
WHO WE ARE

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

DOWNLOAD APP

SPONSORED BY