Listeners:
Top listeners:
Just4music Just4music
today2024-05-20 54 6
A szabály, az szabály! – A megnövekedett miskolci autópark bírságokat is von maga után
Érezhetően megnövekedett, sőt folyamatosan emelkedik a gépjárművek száma városunkban, és nem elég a reggeli, vagy délutáni dugó az utakon, még az otthonunk előtti parkolás is sok bosszúságot okoz az autó tulajdonosoknak. Ugyanis egyes, elsősorban lakótelepi városrészekben, nagy gondot a kocsik, már nem is, feltétlenül biztonságos, hanem egyáltalán egyszerű „lepihentetése” okozza.
Kevés még mindig a parkolóhely, így vagy kellően korán kell hazaérni, vagy szerencsésnek lennie azoknak, akik közvetlen közel szeretnének bérházukhoz parkolni, de kompromisszumként már a pár száz méteres séta is belefér. A legnagyobb méreg viszont talán akkor önti el az embert, ha nehezen, de talál egy autónyi részt, nem a füvön áll, el is férnek tőle, de jön a „csősz” és a jármű orrával a kanyarba belógás miatt, bírságot szab ki. Ez a dolga. A szabály, az szabály. A KRESZ nem engedi, hát ne is tegyük, veszélyforrás.
Diósgyőrben, az Árpád és Kuruc utcákban rendszerint nehéz parkolni, sok évtizeddel ezelőtt nem ennyi autóra lett méretezve. Az ott lakók felháborodása nőttön-nő, és a büntetések csak fokozzák az elégedetlenség. Javaslatuk is van. Sok olyan autó parkol itt is, amely látszik hónapok, sőt talán évek óta nem mozdult meg, tulajdonosaikat kellene megkeresni, hogy igényt tartanak-e továbbra is a már-már roncsautóik parkolására. A helyigények praktikus kihasználása érdekében felfestésekkel is lehetne segíteni a rutintalanabb vezetőket, vagy itt az idő, hogy a plusz parkolók építése tervet a fiókból kihúzva a gyakorlatban is meg kellene valósítani a bővítést.
Addig is ugyan marad a bosszúság, néha napján a bírság, de a megoldásig legalább mi emberek legyünk egymással egy kicsit elnézőbbek.
Written by: admin
COPYRIGHT JUST4MUSIC - Minden jog fenntartva.