Hírek

Bepótolják a korábban elhalasztott szúnyogirtást Miskolcon

today2024-06-18 92 71 3

Háttér
share close

Bepótolják a korábban elhalasztott szúnyogirtást Miskolcon

 
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője június 17-én az MTI-vel. Mukics Dániel azt írta, a Duna teljes szakaszán biológiai lárvagyérítés lesz, míg a kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket végző járművekkel a Szigetközben, a Csepel-sziget térségében, a Dráva menti településeken, továbbá Békés, Csongrád-Csanád és Zala vármegyében lehet találkozni.

Miskolcon és Debrecenben a héten pótolják a szeles idő miatt korábban elmaradt munkálatokat – tette hozzá a szóvivő.

A szúnyogok megjelenése eddig változatosan alakult, több területen volt szükség gyérítésre, de az elmúlt hetek felhőszakadásai és a folyók áradása miatt egyre többfelé lehet a szúnyogszám növekedésére számítani, ezért többféle technológiát is bevetnek a szakemberek – ismertette. A szúnyoglárvák ellen egy baktériumok által termelt készítményt alkalmaznak, amelynek a szúnyoglárvákon kívül más élőlényekre nincs hatása, ezt a természetvédelmi területek kivételével még élővízben is lehet használni – közölte. A könnyen megközelíthető lárvatenyészőhelyeket a földről, autóra szerelt nagynyomású permetezővel, vagy háti permetezővel kezelik, míg a nagy kiterjedésű, nehezen megközelíthető élőhelyekre légi úton juttatják ki a szükséges szert – fűzte hozzá. A biológiai módszer a kifejlett szúnyogok ellen hatástalan, ellenük a települések belterületén az esti, éjszakai órákban lépnek fel irtószer permetezésével. A készítményt nagyon kis mennyiségben – hektáronként alig több mint fél litert – porlasztva juttatják ki a szakemberek. Az alacsony dózisban alkalmazott szer emberekre, háziállatokra nem jelent veszélyt – írta közleményében Mukics Dániel.

A szúnyoggyérítés heti programja elérhető a katasztrófavédelem weboldalán.

(Borsodhír)

 

Written by: admin

Rate it
WHO WE ARE
WHO WE ARE

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

DOWNLOAD APP

SPONSORED BY
0%