Sporthírek

Jelentős haszonnal értékesítette kapusát a Diósgyőr

today2024-06-24 214 127 3

Háttér
share close

Jelentős haszonnal értékesítette kapusát a Diósgyőr

 
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos felületein közölte, hogy Tóth Balázst jelentős haszonnal értékesítette a Nyíregyháza Spartacusnak.

„Köszönjük Tóth Balázsnak az elmúlt félévet, jó munkát végzett az edzéseken, és nagy segítségünkre volt kooperációs partnerünk, a Kolorcity Kazincbarcika jó bajnoki szereplésének támogatásában – idézte a klub honlapja Bajúsz Endrét, a DVTK sportigazgatóját. – A bajnokság vége után több klub is érdeklődött iránta, és végül a Nyíregyháza Spartacusszal állapodtunk meg, akik megadták az általunk meghatározott vételárat. Tóth Balázs további pályafutásához sok sikert kívánunk! Helyére Karlo Sentic a kiszemeltünk, aki péntektől már Diósgyőrben is edz.”

„Ő betöltheti azt a szerepet, amit neki szánunk. A szövetség által elvárt fiatal szabálynak megfelel, de nem csak ezért igazoltuk, hanem mert tehetsége miatt hosszú távon megoldást jelenthet számunkra kapus poszton” – mondta Fekete Tivadar, a Nyíregyháza sportigazgatója. Tóth Balázs három évre írt alá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Herbák Máté (Németország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhet: Tóth Borisz (BFC Siófok), Csatári Gergő (Kazincbarcika), Benkő Péter (szlovák-magyar, Salgótarján BTC), Jeremie Obounet Moussango (gaboni, FC Kosice – Szlovákia), Viczián Ádám (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Kállai Kevin (Mezőkövesd)
Távozók: Csirmaz István (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Pernambuco (José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, brazil, szabadon igazolható), Tóth Balázs (Nyíregyháza)
Kölcsönbe távozók: Bokros Szilárd (FC Kosice – Szlovákia)
Kölcsönből visszatér klubjához: Szabó Levente (Fehérvár FC, onnan Eintracht Braunschweig – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Forrás: Nemzeti Sport Online

 

Written by: admin

Rate it
WHO WE ARE
WHO WE ARE

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

DOWNLOAD APP

SPONSORED BY
0%