Hírek

Letartóztattak az ózdi férfit – nyereségvágyból elkövetett emberölés a vád

today2024-09-26 224 71 3

Háttér
share close

Letartóztattak az ózdi férfit – nyereségvágyból elkövetett emberölés a vád

 
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki Ózdon kirabolt egy férfit, aki később életét vesztette – közölte vasárnap az MTI-vel a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított augusztus végén Ózdon egy bank épületének oldalsó lépcsőjénél találkozott a számára ismeretlen férfival, aki cigarettával és borral kínálta. Később a bank mögött folytatták az italozást.

A férfi később visszatért, hogy cigarettát és bort kérjen a sértettől, aki ekkor már a lépcső tetején aludt. A gyanúsított kivette a telefont a sértett zsebéből, majd felvette a földön heverő oldaltáskáját és a borát is, továbbá az alvó férfi tornacipőjét és karóráját is levette.

Ekkor a sértett felébredt, és visszakérte holmiját. A gyanúsított ekkor úgy meglökte a vállánál fogva, hogy a férfi elesett és legurult a lépcsőn. A gyanúsított magára hagyta a férfit, majd távozott annak értékeivel.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint nem kizárt, hogy a sértett koponyáját – a lépcsőről történő lezuhanás után – a gyanúsított részéről erőszakos beavatkozás is érhette
– áll a közleményben.

A bíróság álláspontja szerint tekintettel a hajléktalan életmódot folytató gyanúsított terhére róható kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tételére – amely 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – megalapozottan lehet tartani a szökésétől, elrejtőzésétől.

A közlemény szerint az sem kizárt, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában a gyanúsított még kihallgatandó tanúk befolyásolásával vagy tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítás lefolytatását megnehezítené, emellett életmódja miatt a bűnismétlés veszélye is fennáll.

Mindezek alapján a bíróság egy hónapra rendelte el a gyanúsított letartóztatását, kinek cselekménye alkalmas nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének megállapítására – olvasható a közleményben. A végzés végleges.

Forrás: mti.hu Kép: internet&illusztráció/police.hu
 

Written by: admin

Rate it
WHO WE ARE
WHO WE ARE

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

DOWNLOAD APP

SPONSORED BY
0%